Személyre Szabott Életmódváltó Program

Mi az a Személyre Szabott Életmódváltó Program?

Ez a program mindössze egyetlen személyről szól, vagyis rólad. Itt figyelembe tudom venni a te saját célodat, igényeidet, napirendedet, ízlésedet és még rengeteg egyéb tényezőt. Teljesen egyénre szabott, így nincs két egyforma tanácsadásanyag. Ebben a programban az étrendet az adagok pontos megjelölésével adom meg, így biztosítva, hogy a lehető leghamarabb elérd a kívánt célodat. 

Ebben a projektben a hangsúly csakis rajtad van. Egy kérdőív kitöltése után összeállítok neked egy olyan tanácsadási anyagot, melyben javaslatokat teszek neked arra vonatkozóan is, hogyan tudnál kialakítani olyan szokásokat, melyek segítségével könnyebben érheted el a kitűzött célodat. 

Ehhez a programhoz elengedhetetlen, hogy kitartó és céltudatos légy. Egyedül lépni az életmódváltás rögös útjára komoly önfegyelem és erő kell, de ne aggódj, én mindig itt leszek és a legjobb tudásom szerint segítek neked túllépni az akadályokon. Annak idején én is egyedül vágtam bele ebbe a kalandba és minden nehézség ellenére örülök, hogy így tettem, hiszen ennek köszönhetően mára egy sokkal erősebb és célorientált személyiséggel rendelkezem. 

Célom, hogy a program következtében 

  • elsajátítsd az egészséges életmód alapjait és azt rutinosan alkalmazni is tud a mindennapok során
  • olyan szokásokat alakíts ki, melyek segítségével minél hamarabb elérd a célodat
  • napról napra tudatosabbá, kiegyensúlyozottabbá, produktívabbá, motiváltabbá válj
Mindezt úgy, hogy a te tempódhoz és igényedhez igazodva, melyek által lesz hosszútávon is tartható és sikeres az életmódváltás
 

Ez a program Neked való, hogyha

Szeretnéd elsajátítani az egészséges életmód alapjait

Elég elszánt és céltudatos vagy ahhoz, hogy egyedül vágj bele ebbe a programba

Valamilyen speciális táplálkozási irányt (vegetáriánus, pescetáriánus, vegán stb) követsz vagy most szeretnéd elkezdeni, de aggódsz a megfelelő tápanyagbevitel miatt

Ételallergia vagy ételintolerancia (glutén, laktóz, tojás, tejfehérje, mogyorófélék stb) miatt kényszerülsz a változásra, de  nem tudod, hogyan helyettesíthetnéd megfelelően a kieső alapanyagokat, élelmiszereket

Minél hamarabb szeretnéd elérni a kitűzött célodat, szeretnél egy teljesen rád szabott étrendet az adagok pontos megjelölésével, változatos recepteket az ízlésednek és szükségleteidnek megfelelően

Javítanál a közérzeteden, emésztéseden, olyan problémákat kiküszöbölve, mint a puffadás, gázosodás, hasmenés/székrekedés

A közeljövőben babát szeretnél, és erre készítenéd fel tudatosan a testedet is

Szeretnél normális viszonyt kialakítani az étellel, ezáltal megalapozva a hosszú távú egészséget, fittséget és vitalitást

A Személyre Szabott Életmódváltó Program ára: 50 EUR 

(kb. 17,500 Ft. az aktuális árfolyamtól függően)

Ajándék 20 perces Online Konzultáció 10 EUR értékben. Részletekért kattints ide

Amennyiben úgy döntöttél, hogy szeretnél egyedül belevágni ebbe az életmódváltó programba, akkor nincs más dolgod, mint ezt az info@juhaszzsofia.hu e-mail címen keresztül jelezni nekem vagy az oldal alján található formátum kitöltésével is jelentkezhetsz.

Erre válaszként küldök egy részletes kérdőívet, valamint egy Étkezési Napló Sablont melyeket online, akár egy okostelefonon keresztül is kényelmesen kitölthetsz.

Miután kitöltve visszaküldted nekem a kérdőívet, leellenőrzöm, hogy nincs-e olyan ok, ami miatt ne tudnám elvállalni a tanácsadást.

Amennyiben minden rendben, akkor e-maiben küldöm a fizetési instrukciókat. Ennek teljesítésével az összeg beérkezésekor kerülsz fel a várólistámra, melyet követően 2-3 héten belül megkapod a személyre szabott tudásanyagot, melyet egy nyomtatható PDF formátumban kapsz meg további hasznos mellékletekkel együtt.  Ezek célja, hogy még jobban segítsenek téged a célod elérésében. 

A program minden hónapban, limitált számban elérhető

Fontos, hogy a Személyre Szabott Életmódváltó Programban csak a 18. életévüket betöltött személyek vehetnek részt, míg a Családbarát Életmódváltó Program inkább a gyerekek igényeit tartja szem előtt.

Ha kérdésed van, keress bizalommal bármelyik általam megadott elérhetőségem egyikén vagy az alábbi formula kitöltésével!

A megkeresésekre/levelekre igyekszem 24 órán belül választ adni. Ha 1-2 napon belül nem reagálok az üzenetedre, az azt jelenti, hogy nem kaptam meg azt vagy előfordulhat, hogy rossz az e-mail cím, amit megadtál. Minden esetben próbálkozz újra.